Az Európai Unió migrációs politikájának további externalizációja — az észak-afrikai országok megerősített kapuőr szerepe
Kmeczkó Sára elemzése
Az Európai Unió migrációs politikájának externalizációja több évtizedes gyakorlat. Az externalizációs politika keretében az EU a migránsok kibocsátó és tranzitországait mint harmadik országokat vonja be saját külső határai védelmének a megerősítésébe úgy, hogy közben a migrációs politikák végrehajtását is részben rájuk hárítja át. Az EU migrációs határkontrolljának az Unión kívülre helyezése mint vezérelv jelenik meg az Európai Bizottság által 2020 őszén bemutatott új Migrációs és Menekültügyi Paktum tervezetében.
A paktum egyik központi eleme az EU-val határos harmadik országokkal kialakított migrációs partnerségek előmozdítása. Az együttműködési törekvések fókuszában Észak-Afrika országai állnak. A nem uniós államok számára a migráció területén létrehozott együttműködések előnyösnek tűnhetnek, mert azok testreszabottak és számos egyéb, számukra szükséges és kedvező szakpolitikai kérdést is lefednek. Az EU a külső határok biztosításának kiszervezésével azonban jelentős felelősséget és terhet helyez a harmadik országok vállára, ezért kérdéses, hogy azok a megállapodásban meghatározott feladatoknak és elvárásoknak miképpen tudnak majd eleget tenni.
Az EU az első megállapodást a közép-mediterrán migrációs útvonalon található, súlyos gazdasági és pénzügyi válsággal küzdő Tunéziával kötötte meg 2023 júliusában. A megállapodás jelentőségét támasztja alá, hogy Tunéziára sokan az együttműködési mechanizmus kísérleti államaként tekintenek. Az EU a 2024-es európai parlamenti választások előtt újabb, a migrációt is érintő megállapodás elfogadására törekszik két további észak-afrikai állammal, Marokkóval és Egyiptommal.
Az elemzés teljes szövege itt tölthető le.
Fotó: shutterstock.com
