Migrációs Szemle 2021/1: A COVID következtében nehéz helyzetbe kerültek az OECD-országok, mert túlságosan függnek a bevándorló munkaerőtől

2021. január 6.

A járványhelyzet javulásával ismét komoly problémát jelenthet a migráció Európa számára

Migrációs Szemle 2021/1: A COVID következtében nehéz helyzetbe kerültek az OECD-országok, mert túlságosan függnek a bevándorló munkaerőtől

A COVID következtében nehéz helyzetbe kerültek az OECD-országok, mert túlságosan függnek a bevándorló munkaerőtől

Az OECD 2020-ra vonatkozó nemzetközi migrációs jelentése a koronavírus-járvány tükrében
vizsgálja a migrációs mozgások alakulását. A COVID-19 megjelenése és elterjedése számos egészségügyi, gazdasági és szociális kihívás elé állította a társadalmakat. A világjárvány komoly hatással volt a nemzetközi migrációra is; míg az országok közötti migráció viszonylag magas szinten alakult 2018-ban és 2019-ben, addig 2020 első felében a határlezárások következtében lelassult, majd lényegében megállt. Az OECD-országok (Kolumbia és Törökország kivételével) összesen körülbelül 5,3 millió migránst fogadtak be az előző évben, 2020 első felében azonban az átlaghoz képest 46%-kal csökkent a kiadott tartózkodási engedélyek száma. Az első félévi adatok alapján úgy tűnik, a migráció történelmi mélypontra esett ezekben az államokban.

Az elemzés teljes szövege itt olvasható.