Az Afrikából Európába tartó migrációs folyamatok nagyban meghatározzák majd Európa jövőjét, ez nem kérdés. A szubszaharai országok kihívásai, a túlnépesedés, a klímaváltozás és a törékeny államiság – felerősítve az etnikai ellentétekkel és a dzsihádista csoportok előretörésével – az egész nyugati világban rezonálnak majd.
Mind a helyi, mind a nemzetközi szereplők számára kulcskérdés tehát, hogy stabilizálják a régiót, és hogy olyan perspektívát kínáljanak az ott élő több mint 100 millió embernek, hogy hazájukban tudják elképzelni jövőjüket. Ennek eléréséhez alapvető fontosságú a különféle szélsőséges csoportok felszámolása, amelyhez – különböző keretek között – a Magyar Honvédség is hozzájárul 2013 óta. Miként lehet megbirkózni a régió kihívásaival, és hogyan segíthetnek ebben a magyar katonák? Milyen a hétköznapi élet Afrikában, ahol a tiszta víz is luxus? Hogyan lehet együtt dolgozni egy egészen más kultúra képviselőivel? Erről is hallhatunk Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatójának előadásában.

Vendégünk:
Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója
Időpont:
2024. május 30. (csütörtök) 17 óra

Helyszín:
miskolci MCC képzési központ
3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 4.
(bejárat a Csizmadia köz 1-3. felől)
miskolci MCC képzési központ
3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 4.
(bejárat a Csizmadia köz 1-3. felől)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött, melyet az aktuálisan érvényben lévő járványügyi szabályozásokhoz igazítunk.