A USAID felfüggesztésének hatásai a globális segélyezési rendszerre
Németh Márton elemzése
A 2020-as évek elején a nemzetközi rendszert számos humanitárius katasztrófa rázta meg és terhelte le a koronavírus járványtól az ukrajnai, gázai és szudáni háborúkig. Ezen válságok hatására 2023-ban a humanitárius segítségre szorulók száma rekordmagas, 311 millió főre emelkedett, szemben az öt évvel korábbi 168 millióval. Ennek ellenére a humanitárius finanszírozás stagnált: a közvetlenül ezek megoldását célzó vészhelyzeti alapokba mindössze 43,4 milliárd dollár gyűlt össze, ami 1,1%-kal kevesebb, mint 2022-ben. A Trump-elnökség kezdetével pedig a jövő még bizonytalanabbnak tűnik azok számára, akik eddig is a globális folyamatok vesztesei voltak.
Az elemzés teljes szövege itt tölthető le.
Fotó: shutterstock.com